Egyesületünk

 

EGYESÜLETÜNK RÖVID TÖRTÉNETE

1949-et írtak, amikor a nagy pamutipari cégek dolgozóiból Újpesten megalakult az Alagon lévő tó bázisán a Magyar Pamutipari Horgászegyesület (MPI HE). Az alagi tó azonban csak 15 évre adott otthont a pamutosoknak. Az akkori horgászok életét csak szájhagyomány útján terjedt történetekből ismerjük. Békés, családias horgászévek sok barátság alapjául szolgáltak.

1966-ban azonban a hatóságok vízrendezés címén a tó elhagyására szólították fel az egyesületet. Az emberek, mert igazán szerették a természetet és a horgászatot, új otthon után néztek és Alsógöd határában rá is találtak a régi ILKA-féle tavak nyomára, ahol elvadult nádas, kiszáradt gödrök fogadták őket. Új honfoglalás kezdődött ásóval, kapával és háromévi kemény hétvégi munkával. Kitisztították a medret, homokos kavicságyat csináltak, megépítették a zsilipeket, gátakat és mikor ráengedték az Ilka patak vizét egy gyönyörű tórendszer alakult ki. A halak telepítésével a stégek és a hétvégi házak felállításával már egy igazi horgászparadicsom gazdái lehettek az ős pamutosok. A béke azonban itt sem tartott sokáig.

1971-ben a gödi községek egyesítésével újabb megoldhatatlan gond szakadt a horgászok nyakába. Ivóvíz kutatások kezdődtek a területen és a felépülő vízmű miatt a tó környékének megtisztítása, a stégek és házikók lebontásával megkezdődött egy újabb korszak az újpesti pamutos horgászok életében. Ismét tóépítésre alkalmas terület után kellett nézni. A vezetőkből, tagokból alakult Bizottság járta a Dunakeszi – Gödöllő tengelyében fekvő falvakat, hogy Újpesthez közeli helyet találjanak.

Végül Veresegyházon találtak rá új otthonukra. Természetesen itt is új tavat kellett építeni, de ez nem foghatott ki a tapasztalt pamutosokon. Az újpesti gyár vezetői teljes mellszélességgel álltak a sok mindent megélt munkások oldalára. Megszerezték a veresegyházi földterületre a tóépítési engedély jogát és az akkori Pest megyei Tanács a Magyar Horgászok Egyesülete  valamint a megyei vízügyi hatóság  segítségével megkezdődött a tó kialakítása. Sok munkával, örömmel és gondokkal épült meg az új tó Veresegyházon. Az újabb reméljük utolsó költözés 1976-ban megtörtént. A tó, 1980 május 1-én átadásra került, azóta a város és a környékbeliek kedvenc kiránduló helye. A tiszta vízben jól érzik magukat a halaink és a gyönyörű fenyves látványával nyugodt körülmények között horgászhatnak a régi és új tagjaink.

2014-ben megalakult Pamut-tó Baráti kör, ami az Ivacson lakók és a horgászok összefogását teremtette meg tó és környezetének élhetőbbé tételére. Az összefogás eredménye az egyre látogatottabb és szebb tópart. Veresegyház város vezetése – az emberek között csak pamutos tónak nevezett tavat – hivatalosan is PAMUT-tónak jegyezte be. A név elismerése köszönet a tó létrehozását segítő embereknek.

 

Magyar Pamutipari Horgászegyesület Elnöksége

Elnök:
Tóth Zoltán Tel: +36705107546
Email: tothz.mphe@gmail.com

Alelnök:
Bobál Imre Tel: +36703401393

Titkár:
Klement Tibor
Email:
mphetitkar@gmail.com
Tel: +36204413068

Vizsgáztató:
Farkas FerencEmail: fa.ferike@gmail.com

Az egyesület székhelye:
2112 Veresegyház, Harangkút utca 2.

Az egyesület levelezési címe:
2112 Veresegyház, Kisgyöngyös u. 2.

Az egyesület tanya háza:
2112 Veresegyház, Harangkút u. 2.